2012. június 06. 11:23 - Gazz

A Csodák természete (Isten, modell, fraktál, Heisenberg)

A vallás témája eddig még nem szerepelt a blogon. Az Angyalok és Démonok kapcsán írt bejegyzésem volt az egyetlen, amiben érintőlegesen foglalkoztam vele egy kicsit. Viszont azért ez a jelenség eléggé átszövi a mindennapjainkat, én sem tudom kivonni magamat a hatása alól.

Ami elindított a vallásról való komolyabb filozofálgatás útján, az egy sajátos tapasztalat volt, amit most azért nem szívesen osztanék meg a nagyérdeművel. A lényeg az, hogy a téma 2001-óta komolyabb mértékben foglalkoztat. Ez nem azt jelenti, hogy akár egy pillanatra is felmerült volna bennem valamilyen vallásos közösséghez csatlakozás gondolata. Én ugyanis belátni, kitalálni szeretem a dolgokat, nem idomulni a készen kapotthoz. Erre azt hiszem képtelen is lennék.

Úgyhogy maradok a gondolatkísérleteknél, ami egészen konkrétan azt jelenti, hogy mindenféle zavaros magyarázat kritikátlan elfogadása helyett inkább visszanyúlok a gyökerekhez, és megpróbálok abból kiindulni, amit tudok, aztán a sejtéseim majd elvezetnek valahová.

Tehát kezdjük onnan, hogy van Isten. A cél az, hogy elhelyezzem a saját világképembe ugyebár, tehát modellezni kellene a saját szintemen. Úgyhogy Istent mint jelenséget a saját szintemen úgy tudom a legjobban megérteni, ha a saját tudásomat és tapasztalataimat megpróbálom a kivetíteni a szituációra. Magyarán, elképzelem,mi lenne, ha én Isten lennék.

Először is konstatálnám, hogy egyedül vagyok. Ami elég unalmas. Ezen a szinten nyilván a szex nem értelmezhető, tehát nem egy ellenkezőnemű társra vágynék, hanem valamire ami a teljesen üres semmit, s így a létezésemet is megtölti tartalomnak. Kézenfekvő a gondolat, hogy az üres térben lebegés helyett létrehozzak egy univerzumot magamnak.

Mint Mindenhatónak nem okozna gondot az utolsó porszemet és annak teljes sorsát is megtervezni a világegyetem összes szegletében, de ezzel az egésszel az a baj, hogy egy olyan világot hoznék létre, ami semmi izgalmasat nem tartogatna számomra, hiszen mindent én irányítanék benne. Ez nem csak hogy unalmas is lenne, de még rendkívül fárasztóvá is válna egy idő után.

Ebből egy dolgot máris leszűrhetünk. Isten egyedisége elvezet oda - legalábbis a saját érvrendszeremben - hogy nem tart a kezében mindent. Magyarán nem dönt minden pillanatban birodalmának minden kis részletéről. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudna bárhol irányítani, ha akar. A Mindenható elnevezést nem szívesen használom, mert szerintem paradoxon, de az biztos, hogy az én kis modellemben én fenntartanám a beavatkozás lehetőségét.

A lényeg viszont éppen az, hogy nem avatkoznék be, hiszen az egész éppen ettől érdekes. Elsősorban az, hogy van egy rendszer, ami tőlem függetlenül is tud működni. Amit lehet tanulmányozni, ami végre tartalmat ad az ürességnek.

De térjünk vissza a teremtéshez. Hogyan teremtsünk? Csináljunk egy végtelen bonyolultságú világot? Én nem így csinálnám, s úgy néz ki, Isten sem. Nincs sztatikus világegyetem. Ehelyett viszont van egy folyamatosan változó, ami egy ősrobbanásból indult. Plasztikusan úgy is fogalmazhatnék, hogy Isten nem teremtett világot, hanem növesztett egyet. Ahogy a magokban levő csírasejtben található dns is szabályok leírását tartalmazza, gyakorlatilag meghatároz egy keretrendszert, hogy milyen környezeti feltételekre a sejtek újabb és újabb generációinak hogyan kell reagálnia, úgy Isten is felállított az univerzumában egy szabályrendszert, ami feltehetőleg messze nem olyan bonyolult, mint egy sztatikus világ utolsó morzsáig történő megtervezése. Ebből nőtt ki a Világegyetem.

Ezt a szabályrendszert fizikának hívjuk. Erős a gyanúm, hogy az alapszabályok tulajdonképpen igen egyszerűek, de ahogy ezek kombinálódnak, egészen bonyolult dolgok is kijöhetnek belőle.

Hogy ez hogyan zajlik a valóságban, egy példán keresztül szeretném megvilágítani. Vegyük például az elektromos kölcsönhatást. A háromdimenziós térben a töltés által keltett tér egészen egyszerűen leírható. Erősségét megkapjuk, ha a töltést és egy állandót elosztunk a töltéstől levő távolság négyzetével. Sima ügy. De ha sok töltést veszünk, ugyanannyi pozitívat és negatívat, akkor első közelítésben azt gondolnánk, hogy a töltések kioltják egymást, ezért nincs semmilyen erőhatás. Pedig van, minden tárgy körül ott van egy rendkívül kis hatótávolságú erőtér, a van der Waals erők tere, melynek léte abból következik, hogy a pozitív és negatív töltések nem egy pontba sűrűsödnek össze, hanem egészen kicsi de létező távolság van közöttük. Ennek az eredője egy egyenletekkel nem igazán könnyen leírható vonzó erőhatás. Az elektromos kölcsönhatás tehát elsőre  egyszerűnek tűnt, de ha már figyelembe vettünk egy másik - szintén egészen egyszerű - fizikai tényt, jelesül hogy a fizikai részecskéknek kiterjedésük van, ezért a tér ugyanazon pontját egyszerre két részecske nem tudja elfoglalni, máris meglehetősen bonyolult következményekkel találjuk szembe magunkat. Ezért gondolom, hogy a mag, amit Isten elvetett, valószínűleg nem volt rettenetesen bonyolult. De elég sok egymástól független eleme lehetett ahhoz, hogy ezek kombinációja gyakorlatilag végtelen bonyolultságú rendszert eredményezzen anélkül, hogy azt egy Mindenhatónak irányítania kelljen.

Namost könnyen lehet, hogy ez elsőre nem jött össze. Olyan volt a fraktál magja, a kiinduló szabályhalmaz, hogy  a fejlődés egy korai szakaszban leállt. Ez csak annyit jelent, hogy új kísérletet kell indítani, kicsit módosítani kell a szabályokat. Ha van egy sugárzástól megsérült magunk, akkor lehet, hogy nem fejlődik ki belőle növény, de az is lehet hogy torz növény fejlődik ki belőle, viszont az is lehet, hogy egy olyan, amelynek bizonyos tulajdonságai jobbak lesznek, mint az előzőé. A mag állapot az, ahol a fa sorsát a legkönnyebben eldönthetjük. A magba elég, ha belevájunk a körmünkkel, és megváltozik a kinövő fa alakja. Viszont ha a magot hagyjuk fává nőni, és akkor akarjuk módosítani, akkor bizony már láncfűrész kell hozzá.

A fraktálok ilyenek. A fejlődésük minél koraibb szakaszában éri őket behatás, annál nagyobb következményei lehetnek annak. Márpedig ami körülvesz bennünket, az egy nagy fraktál. Az ősrobbanás fraktálja. Ezen a fraktálon belül új fraktálok is kialakultak (pld. fák, emberek, hópihék) amik mind mind alfraktáljai az ősfraktálnak, amiben élünk, és világegyetemnek hívják. Az elemi szabályok egyszerűek. No azért nem annyira, tisztázni kellene még pár dolgot, és néhány összefüggést sem ártana felderíteni, de úgy gondolom, hogy ennek a munkának a kétharmadával - háromnegyedével már végzett a tudomány. Viszonylag sok részét értjük a világegyetem működésének. De a sötét energiát, a sötét anyagot pld. még nem értjük, ahogy a kölcsönhatások egyesített elméletéből is kilóg a gravitáció. Én azt gondolom, ezek felderítése csak idő kérdése. Lehet, hogy az Isteni terv csak eddig tart. Az biztos, hogy ha én isten lennék, az én világomban egy nagyon fontos időpont lenne az, amikor a világom szerveződési szintje eljut arra a szintre, hogy megismeri a szabályokat, ami alapján  létrehoztam. Onnan kezdve az egész számukra is reprodukálható lenne valamilyen szinten, és ez lehet annak a jele, hogy végre társakat kaptam, akik valami hasonlóra lehetnek képesek mint én magam, a teremtőjük. S minderre maguktól jutottak, nem én tanítottam őket.

Nézzük akkor, hogy Heisenberg hogyan kapcsolódik ehhez az egészhez. Heisenberg sok érdekes dolgot csinált életében, a legfontosabb felfedezése mégis annak a felismerése volt, hogy egy részecske tetszőleges de egymástól függetlenül megfigyelhető két tulajdonságát nem tudjuk egy időben megmérni egy bizonyos pontosságon túl.  Tehát nem azért nem tudunk bizonyos pontosság alá menni, mert rosszak a műszereink, hanem mert ez fizikailag lehetetlen. Ezt így elsőre olvasni talán meredek, de ennek azért van néhány valós következménye. Az egyik ilyen például az, hogy a hidrogén atommag körül keringő elektronnak az energiája nem egy egzakt érték, ahogy azt várnánk, hanem egy szűk, de határozottan létező sávon belül mozog. Nem úgy értve, hogy az egyik atomnál ennyi, a másiknál annyi, hanem úgy, hogy egy konkrét atom körül keringő konkrét elektron energiája nem egy konkrét szám, hanem egy számtartomány. Nem egy tökéletes példa, de talán segít a megértésben, ha úgy képzeljük el, hogy az egyik pillanatban ennyi, a következő pillanatban meg már nem ennyi, hanem egy kicsit kevesebb, vagy több. A szórás középértéke pont az a szám, amit kiszámoltunk, hogy lennie kellene, de a valóságban ekörül ingadozik. Ez remekül látszik is! A felhevített hidrogén elektronjai által kibocsátott fény hullámhossza is pont ugyanúgy ingadozik, mint magának az elektronnak az energiája, ezért ezt a fényt a prizma által felbontva nem egy éles vonalat kapunk, hanem egy vékony, de érzékelhető szélességű csíkot.

Ez köznapi nyelvben annyit jelent, hogy a pontosságnak van egy alsó határa, amin belül már mindegy, hogy konkrétan mi van, kifelé a dolog úgy látszik, mintha minden a legnagyobb pontossággal zajlana. Az elektron nem szökik meg a hidrogén atommag mellől az energiájának határozatlansága miatt, a fizika működőképes marad.

Hogy hogyan jön ez a valláshoz? Nos itt kapcsolódik össze az én kis Isten modellem, a vallás, a csoda, és a fizika.

Maradjunk annál a képnél, hogy én vagyok az Isten, ülök a saját kis világmindenségem peremén, és rendkívül izgatottan figyelem, hogy mivé fajulnak azok az egyszerű szabályok, amiket a teremtéskor felállítottam. Látom, hogy ezeknek a szabályoknak egyik folyománya az, hogy egy kis bolygón az atomok úgy kombinálódtak össze, hogy azokból különleges herkentyűk - értelmes lények lettek, akik gőzerővel dolgoznak azon, hogy megértsék az én kis szabályaimat.

Azt is látom, hogy ezen egyedek jelentős rétegei a megértés helyett inkább azt az utat választják, hogy nap mint nap nyilvánvalóvá teszik többi társuk felé, hogy mennyire szeretnek engem. Engem ez kicsit zavarna, hiszen az egész kísérlettel nem az volt a célom, hogy szervienseket, hízelgőket csináljak magamnak, mivel én inkább a független individiumokat találom érdekesnek, de az tetszik, hogy ezek az egyedek is szabályok mentén élik az életüket, és ezek a szabályok valahol mégiscsak az én szabályaimból származnak, így aztán elfogadom, hogy ezen egyedek létezése szükséges velejárója a nagy kísérletnek.

Aztán azt is tapasztalom, hogy ezek a lények, az egyszerű agyukkal egy csomó dolgot nem értenek, nem uralják a környezetüket, ezért néha a közbenjárásomat kérik, csodákat - szabályokon kívül eső történéseket, Isteni közbeavatkozást - igényelnek.

Ahogy azt a bejegyzés elején említettem, ezt természetesen módomban áll megadni nekik. Kérdés hogy akarom-e. Nem vagyok gonosz, tehát nem célom kiszúrni ezekkel az emberekkel. De a nagy kísérletet sem akarom elrontani, márpedig ennek lényege, hogy én csak a kezdeti lépésben, a fraktál magjának megalkotásakor vettem részt a folyamatban. Ha később is belenyúlnék, az egész az értelmét vesztené.

Hogy lehet összeegyeztetni a segítő szándékot, és a nem közbeavatkozást? Na itt jön Heisenberg a képbe.

A káoszelméletnek van egy olyan népszerű elméleti példája, miszerint egy lepke szárnycsapása Tokióban beindíthat egy orkánt Amerikában. Nos, a helyzet az, hogy ez egész egyszerűen nem igaz. A lepke szárnycsapása sosem fog vihart csinálni, mert nem éri el azt a küszöbértéket, ami egy öngerjesztő folyamat beindulásához elegendő.

Küszöbérték... Honnan is ismerős ez nekünk? Na itt kerül képbe Heisenberg, és az ő határozatlansági relációja. Ez megadja nekünk a kulcsot a fenti dilemmához. Heisenberg is azt mondta, hogy létezik egy küszöbérték, ami alatt a dolgok nem mérhetők pontosan, magyarán határozatlanok, mégsincs ennek semmi következménye a nagyobb léptékű dolgokra nézve. Magyarán, beavatkozhatok az én kis univerzumomba, ha a hatás, amit ezzel elérek, alatta marad egy bizonyos küszöbértéknek.

A hívek azért imádkoznak, hogy ne legyen jégeső, mert elveri a gyümölcstermést, és nem lesz pálinka? Kérem, el van intézve!  A hívek azt szeretnék, hogy térítsem el a föld felé közeledő aszteroidát? Hát, sajnos ez nem fog menni, mert az esemény hatása felette van a küszöbértéknek.

Ennyi a történet. A modell meg tudja magyarázni, hogy miért tapasztalunk az életünkben sok kis csodát. Megengedi, hogy Isten jó legyen. Ugyanakkor kielégíti a fizikusokat is. Mi kell még? :-)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr494568458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Glosszárium 2013.03.20. 11:07:42

Elolvastam, és meg kell mondanom, közérthetőnek és hasznosnak találtam. Köszönet érte!

Mindazonáltal, megjegyeznék néhány apróbb dolgot, mit gondolok némileg másképp, vagy miben más a világképem hívőként:

1. szerencsétlennek tartom, mert túlontúl antropomorf, premisszaként azt feltételezi, hogy Isten azért teremtett, mert unatkozott. Inkább úgy mondanám, hogy mert egzisztenciájának alapeleme az önzetlen szeretet (agape), ezért szükségszerűen kiáradt belőle a teremtő erő, hogy legyen mit, kit szeretnie.

2. nagyon jó észrevétel (bár az "unalmas" és "fárasztó" jelzőket továbbra sem tartom szerencsésnek), hogy Isten nem akar, mert lényéből fakadóan nem is akarhat, egy teljesen, minden részletre folyvást kiterjedően kézi vezérelt univerzumot. Az előprogramozott, fraktálos felépítettségű, akár evolúciós mechanizmusokkal is változó világ megfelel az én tudományos felfogásomnak is, hívőként, bármilyen hihetetlenül is hangzik.

3. mert nem gondolnám, hogy kísérletnek lettünk teremtve, ugyancsak nem gondolnám, hogy sokadik próbálkozásra sikerült világunk, s lett önjáróvá. Amit viszont az író gondolatkísérlete nem érint (s témáját tekintve nem is baj talán), az az, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben, teremtményekként. Ördögök és angyalok, s más magasabb rendű lények, ugyancsak hozzátartoznak a mi világrendszerünkhöz, s mindezeken felül egyáltalán nem kizárható, hogy mindez egy hatalmas multiverzum része csupán. Isten szuverén és totipotens Úr, aki tér és idő felett áll (lévén azok is az ő kreált jelenségei).

4. A felvázolt gondolatkísérlet, sajnos épp leggyengébb deskripciós eleme az ember és Isten kapcsolatának ábrázolása. Én sem magamon nem tapasztaltam soha, sem máson nem láttam, hogy csak úgy meginduljon szeretet bennem mások, embertársaim ill. Isten irányában. Az ember erre önmagától, képtelen. Ezt lehet vitatni, de a keresztyénség kulcseleme, hogy Krisztusban Isten megelőlegezett kegyelme és szeretete nyert egyértelmű formát. A mi szeretetünk mindig Istenben nyer forrást, s árad ki rajtunk keresztül másokra. Az ilyen szeretet nem érzés, hanem éltető fluidum.

5. A csodák beemelése a modellbe mindenképp érdekes kérdés, viszont kiemelném, hogy Isten csodái mindig önmagukon túlmutató elemek, rendelt szerepük és céljuk van. Az ima bemutatása sajnos szintén nem a legjobbra sikerült, legalábbis a keresztyénséget illetően. Ez nem "három kívánság" ember és a pöttyös labdás Isten között! Isten jó előre tudja, mit kérnénk, mielőtt még kérnénk. Ettől függetlenül, sőt, épp emiatt, az ima igazi ereje abban van, hogy lehetőséget teremt rá, hogy inkább hálát adjunk, mintsem követelőzzünk emberi önzéssel. "De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te!" Mert Ő úgyis jobban tudja, mire van igazán szükségünk, mintsem mi...

Gazz 2013.03.20. 12:07:53

@Glosszárium: A 3. pontra reagálnék, mert tegnap volt egy gondolatmenetem, ami ezt a kérdést is érintette.
Magában a bibliában is szó van róla, hogy az emberek nem Isten egyetlen értelmes teremtményei, hogy az angyalok előbb voltak.
Az ördögök ugyebár az angyalokból lettek, beleértve magát Memnochot is, úgyhogy rájuk most nem térnék ki külön.
A gondolatmenetet Tolkien tündéi indították el, akik ugye szintúgy halhatatlanok, mint az angyalok, s Tolkien mitológiájában gyakorlatilag azok megfelelői. A másik tényező a saját öregedésem.
Szóval a lényege a gondolatmenetnek, hogy az örök létezéssel nagyon súlyos gondok vannak.
Ezek egyike a szaporodás. Az örökélet ezt ugyanis kizárja, mivel az idősebb generáció nem azzal a felhőtlen attitűddel vágna neki az utódok nemzésének, mint mi emberek. Az ő esetükben a szaporulat velük magukkal versenyez az élettérért, ezért a szaporodás az örökéletűek esetén nem jó túlélési stratégia, míg a halandóknál nincs ilyen veszély, a dédunokáink többnyire már nem a mi életidőnkben kezdik igénybe venni az erőforrásokat, az már az ő dolguk, hogy hogyan harcolnak meg érte.
Ez a része a történetnek azért fontos, mert a gyereknevelés az altruizmus legprimerebb formája, és azt gondolom, hogy az emberek azért élnek ma társadalomban, ahol az altruizmus sok egyéb formáját is nap mint nap gyakorolhatják, mert a gyerekek felnevelése annyi az embernél olyan sok energiát igényel. Az altruizmus pedig nem más, mint a szeretet.
Az angyalok másképp szeretnek, ha szeretnek, mivel a szeretet náluk szükségképpen nem a szaporodásból származik. Nem véletlen, hogy sehol sincs említve, hogy az angyalok valaha is szaporodtak volna, őket teremtették, s teremtésüktől fogva halhatatlanok.
Itt kapcsolódik a gondolatmenethez egy másik szál, amit a saját öregedésemből vontam le. Az ember számára a monotonitás a legborzasztóbb dolog. Úgy gondolom Isten számára is az. A változás az érdekes. Viszont az angyalok nem változnak. Lehet hogy tudásban gyarapodnak a tapasztalatok által, de egy idő után maga a tapasztalatszerzés válik rutinná, monotonná. Ezért úgy gondolom, hogy az Isten, aki ezt pont átlátja, egy dolgot tehet. Örökéletért cserébe az angyalokból elveszi a fejlődés iránti igényt. Az embereknél meghagyja, de cserébe elveszi az örökéletet, mert a kettő dolog a fenti levezetés alapján kizárja egymást. Ily módon az angyalok az univerzum müködésének alkatrészeivé váltak, nem céljává. Nem csoda, hogy Satanelnek ez nem tetszett, és inkább alakított egy ellen szurkolói klubbot. Bár meg kell lássam, az ebben a blogban vázolt világkép alapján Memnoch lázadása valószínűleg benne volt a programban.

Gazz 2013.03.20. 12:19:39

Még kiegészíteném azzal, hogy az angyalok "alkatrésszé" válására a Genezisben is vannak utalások. Vegyük észre, hogy a különböző angyaloknak határozott funkciói vannak. Mihály a harcos, Rafael a gyógyító, Gábriel a hírvívő, Azrael (Sariel) a halál felelőse, Memnoch (Satanel) meg ugye a bűnökért felel, bár lehet neki erről más a véleménye.

Glosszárium 2013.03.20. 12:58:20

@Gazz: Tolkien érdekes adalék ehhez a témához, bár az ő fantáziavilágának hierarchiájában a leghatalmasabb Eru/Ilúvatar és az Elsőszülöttek, Másodszülöttek között az Ainurt, a Valákat találom hasonlónak az angyali réteghez. Az elfeket tehát magam inkább az emberlét párhuzamos, fantáziairodalmi alternatívájaként látom és tekintem. Megállapításod ettől még helyes, tehát hogy a halál nélküli élet hosszútávon borzasztó kolonc (lenne) egy teremtmény számára. Ennek tökéletes irodalmi alakjai az elfek, kik beleszürkülnek a létből a lassú elmúlásba...

Viszont továbbra is úgy vélem, hibás megközelítés az Isten antropomorfizálása. Egyedül Krisztusban adta emberi alakban magát. A monotonitás számunkra valóban borzalmas, de csak mert az idő börtönében sínylődünk. Ő fölötte áll minden ismert dimenziónak.

Ami pedig az altruizmust illeti... félek egyenlőségjelet tenni közé és a szeretet közé. Túlságosan biológiai meghatározottságú az altruizmus, és mert feltárhatóak benne haszonélvezeti viszonyok, egyszerre mechanikus és "szeretetlen". Mint már említettem, számomra az agape jelenti a szeretet legtisztább fokát, az meg végképp nem altruizmus.

A szülő-gyermek kapcsolat kétségkívül nagyon érdekes téma, s bár lehet reciprokális altruizmus elmélete felől megközelíteni, Isten létének, világunkat teremtő, fenntartó és bölcsen igazgató működésének hatása úgy vélem, ezt is érinti, megkerülhetetlen módon.

VoluntartistA 2014.12.06. 21:10:34

Gratulálok, érdekes és értékes gondolatok, bár magam is hasonlóra jutottam, de ilyen jól nem írtam le sosem.
Eszembe jutott pár verssor (is), remélem nem OFF-os nagyon:
"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol."
_
Magam is tapasztalom, hogy érdemes úgy gondolkodni, hogy mit tennék én a Teremtő helyében, Ő mit tenne a helyemben, stb. Egyes esetekben valamilyen titokzatos "Erő" segít is, gondolom akkor, ha az nem ütközik a magasabbrendű célokkal, mások akaratával, a "Nagy Tervvel", stb. Azt hiszem mi nem láthatjuk helyesen, hogy összességében mi a jó megoldás. "Mi nem a lelátón vagyunk, hanem a pályán." Majd ha lefújják a meccset, utólag visszanézzük a felvételt és elemezzük...:-)
Isten áldjon!