2010. március 17. 12:41 - Gazz

A gonosz provokátor újabb akciója

Volt egy kis vitám egy fórumon néhány Jobbik fan-nal. Illetve bocsánat, ne legyünk már idegenszívűek, tehát fogalmazzunk úgy hogy Jobbik rajongóval. A vita tárgya az Indexen elhíresült videó volt, ahol egy fiatalembernek volt annyi vér a pucájában, hogy bemosott az egyik szájhősnek, amikor az lekomcsizta. Tette mindezt úgy, hogy a szájhősünk mellett ott volt még negyven másik hazafi is, akik miután a rendőrök lefogták a srácot, egyből lincselni akartak. Két dolgot hiányolok a történetből. Az egyik a "Sün" szó. Ez a szélsőjobbnak oly kedves szakkifejezés most valahogy senki száját nem bírta elhagyni, pedig a rendőrök is főszereplői voltak a történetnek. A másik, ami nagyon hiányzik az egy nyilatkozat a nemzet anyjától, Morvai Krisztinától. Miszerint vállalja a rendőrök által megvert fiú védelmét. Ez a nyilatkozat valahogy nem akar megszületni.

Nos, a kedves fórumtársak is érezték, hogy ez a történet bizony nem használ a Jobbiknak, de mindössze két percet kellett várnom, mire megjött a megoldás. A beszólogató Jobbik szimpatizáns egy ballib provokátor volt.

Az persze elhanyagolható tény, hogy a bátor hazafiak ennyi ármánykodás után ( a szorgalmas ballib ügynökök gyújtatták fel velük a TV székházat, a rengeteg autót, kukákat, stb. a korábbi zavargások során) még mindig vevők a provokátorok irányítására. Láthatólag a hazafi közegnek esze ágában sem volt a provokátort kivetni magából, sőt egy emberként járultak a rendőrökhöz, hogy tanúskodjanak a provokátor mellett. Ilyen éles helyzetben sosem fedezik fel a derék honfitársak a provokációt, csak utólag, amikor a felelősséget kellene vállalni.

A srácnak egyébként azt üzenem, hogy megemelem a kalapom előtte. Remélem, ha már egyszer Morvai Krisztina nem vállalja, csak lesz valamilyen civil szervezet, aki kiáll mellette.

Egyébként meg szombaton este lesz egy kis zenélés, szeretettel várunk mindenkit.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr801846753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.