Ez a hétvége a fürdőzésről szólt, és ez alatt a termálfürdők látogatását kell érteni. Persze ennek illene Magyarországon evidenciának lennie, de most hogy így végigszámolom az ismerőseimet, kb. jó ha negyede érdeklődik a gyógyvizek iránt. Pedig egészen biztosan nincs még egy olyan ország, ahol ennyi termálfürdő jutna ezer emberre. Persze nem volt ez mindig így, de azért azt se mondhatjuk, hogy ennek nem voltak nálunk hagyományai. 

A rómaiak voltak az elsők, akik a budai gyógyforrások vizét közfürdőkben hasznosították. Ezek a fürdők a rómaiak távozása után is működtek, érdekes módon megtartották a rómaiaknál magától értetődő prostitúciós funkciójukat a bigott keresztény korban is. A középkori közerkölcsökről bővebben lehet olvasni a "Hogyan bazmegolt Mátyás király" című hiánypótló remekben. ( aki egyébként fékomolt, nem bazmegolt, s a bennünk élő nyelvész rögtön sorolja a német "ficken", illetve az angol "fuck" szavakat.)

A fürdőkultúra második felvirágzása a törökökhöz köthető, akik egészen kis településeken is gőzfürdőket építettek, amelyeket már csak a vallási előírások miatt is gyakran igénybe vettek az igazhitűek.

A magyar, nem mohamedán köznép ebből nagy valószínűséggel kimaradt. A középkori keresztények körében nem igazán volt népszerű a fürdés intézménye, és ennek meg is voltak a közegészségügyi következményei. Ami meg a termálvizeinket illeti, felszíni hőforrásaink a már említett budai források mellett mindössze Eger, Hévíz és Harkány környékén voltak,  ezeket viszont ismerték az emberek, és a gyógyhatásukról is tudtak. Használták is őket. Ekkortájt Hévíz és Harkány mindössze egy nagy büdös mocsár volt, úgyhogy a tisztálkodásra nem voltak alkalmasak, ellenben az iszappakolás kedvező hatását a saját bőrükön tapasztalhatták az akkori fürdőzők. Nyilván az akkori közlekedési viszonyok miatt ezek csak a helybeliek közül kerültek ki, intézményesített gyógyvizes fürdőkultúra csak Budán alakult ki.

Gyógyvizek persze nem csak nálunk vannak, számos gyógyvízforrás található Franciaországban, Németországban, Csehországban, Olaszországban. Még Angliában is található egy. Jellemző az angol viszonyokra, hogy a Bath-i fürdő Anglia egyetlen gyógyforrása, ami egy törésvonal mellett tör a felszínre. Még a rómaiak építettek ide fürdőt, ami azóta is megvan, de be van zárva, mert egészségre veszélyes agyevő amőbát találtak a fürdőben. Az angoloknak viszont eszük ágában sem volt a feltörő termálvízre modern strandot alapozni, a gyógyvíz azóta is ott áll kihasználatlanul, így Anglia megőrízte a "Gyógyfürdő Nélküli Országok Szervezete - GyNOSZ" - beli tagságát. Az angolok inkább a "közismerten forró" angol nyarak alkalmával a "közismerten meleg" tengerben fürdenek, amihez csak gratulálni tudok.

A franciák - akik ugyan épp a fürdés intézményének általános negligálásáról híresek - lényegesen jobban állnak gyógyvizek terén. Országukban több gyógyforrás is található, amelyek már a római időkben kiépültek. Ezekkel filmekben is találkozhatunk néha, nekem két emlékezetes filmélményem van ezzel kapcsolatban. Az egyik a Sheitan nevű horror film, melynek egy vidéki kisvárosban található barlangfürdőben is van egy jelenete, a másik a "Disznó órája" című történelmi film, melyben a helyi kisváros római fürdőjében történnek azok az informális beszélgetések, amelyek alapján egy középkori ügyvéd kibogoz egy bűnügyet... Ez utóbbit kifejezetten ajánlani tudom, nagyon szórakoztató film.

Franciaország - csakúgy mint Németország és Csehország valamint Szilézia - egy a föld mélyéről kiinduló - az Alpok alatt többfelé elágazó magmaáramlás egy-egy ága felett fekszik. (Egyes geológusok szerint ez a feláramlás - már ha létezik, hazánk vulkánosságában is szerepet játszott.) Franciaország közepén Auvergne vidékén olyan vulkánok vannak, amelyek hatezer évvel ezelőtt még működtek, s minden valószínűség szerint a jövőben is lesz kitörés. Ezen a vidéken számtalan hőforrás található, amelyeket a környékbeliek ismernek és használnak. Hasonló a helyzet a német Eifel vidékkel, valamint a híres csehországi fürdővidékkel (Karlovy Vary, Marienbad, stb.)

A magyar fürdők esete egy kicsit más. Magyarország, bár egy kontinens közepén helyezkedik el, de valójában az egykori Thetis óceán aljzatán nyugszik. Afrika és Európa ütközésekor az óceáni aljzat feltöredezett, és egyes darabjai idesodródtak. De persze nem csak óceáni lemezekből áll az alattunk álló kéreglemez, afrikai és európai lemezdarabkák is keveredtek ide, és ezek jól-rosszul összeforrtak. No azért nem teljesen, sok helyen a felszín is egyértelműen őrzi az egykori lemezhatárok nyomait. Jó példa erre a Külső-Somogy, amely négy párhuzamos törésvonalat is tartalmaz, és ezekre merőleges árkos süllyedéseket. Az ilyen törésvonalaknak mindig van egy meredek oldala, Somogyban ez mindig a déli oldal, az északi oldal pedig lankásan emelkedik a következő törésvonalig, hogy ott ismét meredeken letörjön, mint a törésvonal völgyének déli része. 

Visszatérve a Kárpát medence lemezeire, az óceáni lemezek köztudottan vékonyabbak a kontinentálisnál, s így az alattunk levő Thétis óceáni eredetű aljzat is vékony. Ennek egyenes következménye, hogy a geotermikus grádiens nálunk nagy, a világátlag másfélszerese 5 celsius fok száz méterenként, a Budai források törésvonala mentén pedig 6-8 fok. (Tájékoztatásul, a Vezúv mentén 14 fok/100 méter).

Ez az egyik tényező, ami a hazai gyógyvízkincsért felel, a másik pedig az, hogy egy medencében - jelesül a Kárpát medencében élünk, így a földalatti vizek itt felgyülemlenek. Ezek a vizek egyébként még mindig őrzik az egykori tenger összetételét, a legtöbbjük magas nátrium-klorid tartalmú.

Tudományos szempontok szerint három fő típusú víz található meg nálunk, az alkáli-hidrogénkarbonátos, a kénes, és a jódos-brómos vizek. Én viszont teszek a tudományos kategorizálásra, saját rendszerezési szempontom van.

1. Barna víz. Nálam toronymagasan ez vezet a népszerűségi listán. Ilyen található az Alföld nagy részén. Hajdúszoboszlón, Szolnokon, Túrkevén, Gyulán, Szegeden ( s a Hortobágyi kemping területén is) mindenütt ez a rendkívül kellemes illatú, lágy, erősen barnás árnyalatú, könnyű víz található. Speciel a Túrkevei talán egy kicsit húzósabb szagú  a többinél. Ezek mind olaj utáni kutatások során kerültek felszínre 1000-2000 méter mélységből. Kfejezetten lágy vízek, szárítják a zsíros bőrt.

Relatíve magas a bróm és jód tartalmuk, némi rádium is található bennük. Tapasztalatom szerint a zúzódások egy-két nap alatt elmúlnak a víz hatására. A korpásodást is megszűnteti, a sebek gyorsabban gyógyulnak. Szúnyogcsípések viszketése is elmúlik egy kiadós megmártózás után. A közhiedelemmel ellentétben nem a jód tartalma okozza a víz barnás színét, hiszen a jód itt jodid ionok formályában van jelen. Szerintem van némi kőolaj - kátránytartalma a víznek, ez felelős a gyógyhatás egy részéért, és a barna színért is. A víz illata is erre utal. Ízre a víz egyébként ízetlen, NaCl tartalma a többihez képest alacsony.

2. Sárga vizek. Ilyeneket a Dunántúlon találni, elsősorban Tolnában, Somogy északi és középső részén. Ilyen a Kaposvári gyógyvíz, a Dombóvári Gunaras fürdő, Igal, Nagybajom vize, de ide sorolható  Sárvár a Kisalföldön, és a Fejér megyei Agárd is. Meglepő módon Pesten is van egy, a Pesterzsébeti, ami sajnos jelenleg zárva van, s nem tudni, hogy kinyit-e valaha... Ennek is van egy enyhe kátrányszaga, de nem olyan kifejezett. 

Ezek a vizek ugyanúgy tartalmaznak brómot és jódot, mint a barna vizek, de  igen magas a konyhasó tartalom, emellett kalciumban, magnéziumban és ammóniában kifejezetten gazdagok. Ezek kemény vizek a magas kalcium és magnéziumszint miatt. Anionokat tekintve a hidrogénkarbonátok és a klorid a döntő mennyiségű. A szín sárgás, íze húslevesre hasonlít egy kicsit. Érezhetően nehezebb vízek, mint az alföldiek, mégsem túl nyomasztóak. Gyógyhatásukat tekintve elmaradnak az alföldi vizektől, de személyes történetem van arról, hogy epebántalmakra ez a víztipus nagyon előnyös. Mint szinte minden magyar gyógyvíz, ezek a vizek is olaj utáni kutatás során kerültek a felszínre.

3. Zöldesbarnás vizek. Ez egy speciális kategória, amely csak Dél-Somogyban található meg, Nagyatád, Csokonyavisonta, Szulok, Babócsa, Barcs tartozik ide. Illetve van egy speciális kivétel, a Tolna megyei Tamási is ilyen, egészen meglepő zöld színárnyalattal.

Ez utóbbihoz a középkorban egy török vár is tartozott, és Evlia Cselebi megemlíti fürdőjét is, ami persze akkoriban nyilvánvalóan nem mélyfúrásból származó gyógyvízre épült, de mindenesetre érdekes, hogy a régi hagyomány így megújult. Elvileg Szigetvár is ide kellene tartozzon, de azt a strandot nem ismerem, úgyhogy nem sorolom be őket. A víz illata elég különös, Máté fiam a marcipánhoz hasonlította, engem a vattacukorra emlékeztetett. Egyáltalán nem olyan, mint az alföldi vizek illata. A színe viszont erősen hasonlít csak halványabb és van egy zöldes árnyalata. Emellett ezek sós vizek. Nem tudom mi okozza ezt a jellegzetes színárnyalatot. Kézenfekvő megoldás lenne a kátrány, hiszen itt is olajban gazdag vidékről van szó, mint az Alföldön, de az illat eltér. A kémiai összetétel a sárga vizekhez hasonlít, némi szulfáttal megspékelve. Igen nehéz víz ez. Én igencsak tapasztalt brüggölő vagyok, fél napokat képes vagyok eltölteni egy termálmedencében. Nagyatádon ez nem ment. Fél órát bírtam, aztán ki kellett mennem, mert nem bírtam tovább. Persze ez lehetett a melegtől is. Sejtésem szerint elég intenzív gyógyhatása lehet ennek a víztípusnak, de nincs annyi tapasztalatom, hogy bármit is határozottan kijelentsek. 

4. Kénes vizek. A Budai gyógyforrások tartoznak ide, a Palatinus, Hévíz, Kehidakustány, érdekes módon a somogyi Csisztapuszta is, Egerszalók, Harkány, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Ezek kemény vizek, magas kalcium és kénhidrogén tartalommal. Szulfát is sok van bennük. Én úgy vagyok velük, hogy jó-jó, de nem az igazi. Egyrészt nagyon büdösek. A kén beleveszi magát az ember hajába, s  ott lassan kéndioxiddá oxidálódik, amitől napokig bűzölög a fej. Különösebb gyógyhatást nem tapasztaltam, bár lehet, csak azért, mert nem volt olyan jellegű nyavalyám, amire ez a fajta víz jó. 

Az ilyen vizek átlátszóak, esetleg egy kis fehéres árnyalat utal a magas gáztartalomra. A víz hatása ezzel együtt kellemes, amolyan jóleső fáradsággal jön ki az ember a medencéből. A legdurvább kéntartalma a Hévízinek van, ott meg lehet figyelni, hogy a tó aljára lesüllyedt nádtorzsa és egyéb szilárd anyag nem alakul át iszappá, mert a magas kéntartalom szinte konzerválja, vagy legalábbis egy egészen eltérő bomlási folyamatot idéz elő. Az anyag szétmállik, de nem lesz belőle tőzeg. Ez a víztípus a törésvonalakhoz és a vulkáni tájainkhoz köthető . A Mátra, Balaton felvidék, a Csiszta közelében levő Fonyódi hegy mind mind vulkanikus míg a Budai források, vagy Harkány geológiai törésvonalakhoz mentén tör fel.

5. Desztvizek. Én csak így hívom ezt a kategóriát. Amolyan igazi se íze, se bűze jellegű vizek ezek. Tipikus példája a Csepeli strand, de a Miskolctapolcai barlangfürdő is efféle ismerősök elmondása alapján. Elvileg kénes vizek lennének ezek is, de olyan kicsi a kén és só tartalmuk, hogy külön kategóriát képeznek. 

El lehet bennük ücsörögni, de igazából kb. olyan érzés, mintha otthon a kádban heverésznénk. Több szót nem is vesztegetek erre a kategóriára, nekem nem jön be. Megjegyzem, mióta az osztrákok rájöttek, hogy mekkora üzlet a gyógyfürdőbiznisz, és melegített hólét adnak el gyógyvízként a turistáknak, azóta ezek a fürdők is felértékelődtek, mert a hólénél azért még ez a víz is sokkal értékesebb. Röhej, hogy nyugaton úgy tekintenek Ausztriára, mint a gyógyfürdők hazájára.... Persze megértem a próbálkozást, a síelés egyre bizonytalanabb biznisz, ki kellett találni helyette valamit. Csak mondjuk az sajnálatos, hogy a hazai illetékesek nem élnek a helyzettel, és nem reklámozzák az országunkat úgy, mint az igazi gyógyvizek hazáját.

A hétvége egyébiránt azzal a szomorú tanulsággal is szolgált, hogy a vidéki falvak elnéptelenedése felgyorsult, de erről majd máskor írok.